Uram!

TARTALOMJEGYZÉK 

Uram!

Uram, miért?

Uram, segíts!

Ezt is köszönöm

 

URAM  (2010)

Uram! Miért még újabb próbatétel?

Hiszen Te tudod, lelkem már bűntelen. 

Nincs benne gyűlölet, harag, irigység. 

Nem ártok még gondolatban sem.
Láttad, hogy kitártam zárt ajtóimat.

Nyújtottam, ha kellett, segítő kezet. 

Uram, miért engedted felborulni 

sziklaszilárdnak hitt rendemet?
Uram, miért még újabb próbatétel?

Hajlékonyabbá acélt még minek? 

Hisz az idő oly rövidre szabott. 

Mért nem engeded, nyugodt legyek?
Miért nyitottál előttem új kaput, 

hogy vágy hajtson csábító csúcsra fel. 

Uram, tudod, hogy járni alig bírok,

miért  kényszerítesz? Még menni kell?

 

URAM, MIÉRT?! (2010)

Mért akkor, mért ott, miért Őket?

Ez a végítélet lenne már?

Naponta falvak pusztulnak el.

Húsz perc alatt életek munkája

tűnik nyomtalanul, semmisül

A vétleneket miért bünteted, Uram?

Karmájuk lenne, hogy mindent veszítsenek?!

Mondd, mi szerint válogatsz, Uram?!

Vagy most mindenkire sor kerül?

Ez erőpróbád lenne csak, nem büntetés?

A nincstelen, ki hinni tud, az üdvözül?

Uram, erődet jelzi a duzzadt folyók

dühös, fékevesztett rombolása.

Haragodat villámok hozzák a Földre.

Lélegzeted szélviharok büntetése.

Jégverésekkel veszed el kenyerünket.

Napsugár-zsaráttal égetsz rajtunk sebet,

és nem kímélsz semmi életet?

Növény és állat is vétkezett?

Uram, adj jelt nekünk, mit tegyünk?

Vezess, fogd meg még egyszer kezünk!

Programozd agyunkat, jóemberek legyünk!

Uram, kérlek, hogy légy velünk, ne ellenünk!

URAM, SEGÍTS! (2010)

Kérlek,  Uram! háborgó lelkem segítsd csitítani.

Kérlek, adj erőt, ellenni üresen, egyedül.

Kérlek, Uram! Te fogd meg kezemet,

hogy kibírjam, míg a vihar elül.

Segítettél ölni irigységet, vágyat

és más gyarló érzéseket.

Felruháztál szelíd alázattal,

de meghagytad a félelmeket.

Rettegek egyedül, dermeszt a magány.

Erőtlenít jeges félelem,

mi káosszá keveri a rendet,

s végül mindez egy lesz már velem.

Kérlek, Uram, segíts! Ne hagyj el engem!

EZT IS  KÖSZÖNÖM  (2010)

Uram, elengedted kezét egy pillanatra.

Nem előbb, nem később, hanem akkor, ott.

Hagytad billegni lét-nemlét határán,

s nekem megadtad, hogy közelben legyek.

Köszönöm  Uram, kegyelmedet.

Köszönöm, hogy ott lehettem, foghattam kezét.

Megbocsáthattam, mit ellenem vétkezett.

Áraszthattam a nyugtató szeretetet.

Érezhettem  palástolt, boldog örömöt.

Tehettem, hogy nagylelkű legyek.

Köszönöm, hogy megadtad nekem:

Bántómat szeretettel vehessem körül.

Megadtad akkor, ott, hallani: Szeretlek.

S hogy fájdalommentesen érezzem, tudjam,

mi hazug lenne, mint szerelmi vallomás,

az fájón igaz, mint testvéri szeretet.

Köszönöm, hogy mindezeket átélhettem,

s közben behegedtek az ejtett sebek,

és átalakultak  fájdalommentesen.

A rendezetlen viszonyok megváltoztak.

Lett minden más. Új pozíciók, helyzetek.

Köszönöm, Uram, hogy megadtad ezt nekem.

Hogy tehettem az őszinte megbocsátást,

és gyógyítottad  érdemtelen fájó sebem.

Hogy tarthatom, új bántásra, másik arcomat.

Hogy ott voltál Vele, és itt voltál velem.