Vadlen
Lepkevirág
Anunciátának
Nagypéntek délután
Vesztett pillanatok
Felhők
VAD LEN (2009)
Lepkevirág
Anunciátának
Nagypéntek délután
Vesztett pillanatok
Felhők
VAD LEN (2009)
Láttad
már a vad len örömtáncát,
mikor
a fuvallat meglengeti?
És
láttad már a kis kék szirmokat
pár
óra múlva szertehullani?
Másnap
újra kékbe öltözik a bokor,
hogy
bólogatva libbenjen majd tova.
Tiszavirág-életű,
lenge virágok
élettelenné
vált, végtelen sora.
És
láttad-e esőben ázva, összezáródva, fázva
a vad
len lenge, kék virágait, vékonyka szárain?
Levél
nélkül a földig hajolva,
ahogy
a kelő Napról álmodik?
Milyen
szépség-özön ez az árva bokor!
Madár
szórta magból a fenyő tövénél!
Szemet
vonz, szívet dobbant, agyat inspirál,
fagyot
tűr, és vad kánikulát tovább él!
Elmúlás,
születés gyorsult körforgása.
Látod,
végessé zsugorít időt, teret!
Látványa
átér, egyesít galaxisokat!
Érzed,
hogy ötvözi veled a végtelent!?
LEPKEVIRÁG
(2009)
Lepkevirágot
libbent a szeptemberi szél.
Őszi
napfény pihen a szirmain.
Nem
is sejti, hogy közeleg a tél.
Nem
töpreng a semmisülés fájó percein.
Még
nevel bimbót, de már szétszórja magvait.
Még
nyújtózik fel, néz kék ég fényébe!
Légies
örömtáncával andalít
a
sok bordó, fehér, lila sziromlevélke.
ANUNCIÁTÁNAK (2012)
Lelkem
olyan hullámhosszon rezgett,
hogy
értettelek, éreztelek, transzformáltalak.
Végtelenbe
olvadtam általad, zenévé, fénnyé,
bebolyongva
az Univerzumot. Ez a csoda,
csöppnyi
szépségben a táguló tér maga!
Átlépve földi létem szűk határait,
elhagytam,
gúzsba kötő anyag-testemet,
és
szabad, láthatatlan rezgéssé váltam,
aztán
színeket öltve, változtatva,
fénnyé
lettem, majd újra anyag.
Így
alakultam, míg befogadtam a hallottakat.
Hiszem,
más dimenziókban jártunk.
Te
vittél minket, mentünk Veled oda!
Köszönöm
ezt a magasztos élményt,
e
csodás estét, Neked, Annunciáta.
NAGYPÉNTEK DÉLUTÁN (2011)
Feketerigó fürdött az
itatóban percekig.
Virágzó babarózsabokron
szikrázó fényben,
piros dísztojások perdültek
szellőölelésben.
Nyíló, tarka virágok
szerelmes tavaszt éltek.
Éreztem ős-harmóniát, boldog
kibontakozást!
Remény-telten várta minden a
termékeny nyarat!.
Enyhe tavaszi fuvallat
ellebbentett
táncolva távozó,
virágszirmokat.
Zsongott a kert, csiviteltek
a madarak,
felfokozott, boldog élni
akarásban.
Hunyt szemhéjamon
szivárványkarikákat
táncoltatott az áprilisi
napsugár.
Kertemben pihentem nagypéntek
délután.
Hirtelen szűnt a létezés
zaja.
Rémítőn rám merevedett a
csend.
Napkorongot fekete felhő koszorúzta,
Napkorongot fekete felhő koszorúzta,
félelmetesen sejlettek át a
sugarak,
pillanat alatt hűvös szél
söpört
át a kerten, rázta az
ágakat.
Képzeletemben megelevenedett
a kétezer év előtti szomorú
nap.
Mintha Krisztust most
feszítették volna meg!
VESZTETT PILLANATOK (2010)
A napkorong narancsszín dísztányér
a halványszürke égfalon.
Leesni készül...Elkapom!?
Egy csoda-pillanatot vesztettem.
Nem sikerült képpé rögzítenem
szikrázó arany tányéromat
s az áttetsző-szürke égfalat.
Már habként úszik a horizonton,
a hegyek mögé csordogálva le.
Lelkemben így rögzítettem
a ritka látványt örökre
Szöknek csodák, elvész a pillanat.
Ma naplementét veszítettem el,
tegnap a telehold nem maradt.
tűnik a szépség percek alatt.
Hogy szeretném ezeket mutatni Neked!
Együtt élni meg rabul ejtő perceket.
Mondanám. Csak zörgés, hiába színezem.
Fény, szín, forma varázsát nem adja semmi sem.
Nem adja vissza szó az eltűnt illatot.
Sajnálom,hogy nem együtt éltük meg ott,
e meghatóan gyönyörű lét-káprázatot.
FELHŐK
(2009)
Felhők,
veletek repülök!
Eltakarva
Napsugarat!
Permetezve
esőt, havat!
Gyémánt-buborékként
lenni
feslő
bimbón ülő harmat!
Vagy
kristály-csoda zúzmara
rőt
ágakon és réteken.
Vagy
feketén és mérgesen
átölelve
hegycsúcsokat
ott
pöfékelnék nagyokat!
Vagy
végtelen, kék szőnyegnek
terülnék
Napsugár alatt!
Felhők,
veletek repülök!