KATTINTS A KÉPEKRE!
OKLEVELEK, EMLÉKLAPOK, DÍJAK
és a díjazott írások.
és a díjazott írások.
2011
2012
2013
" A DAL MADÁRRÁ AVAT" Pályázatra
A díjazott próza olvasható:
PRÓZÁIM menü Pillanatképek almenüben
VILLAMOSON címmel
KreischerNelly:
VONATON
VONATON
Hitem erősítette
amikor láttam,
mire is képes a
szülői szeretet.
A fiúcska arcra öt
éves lehetett,
de teste
fejletlen, két éves gyermeké.
Nyakán piciny feje
nyekklett jobbra-balra.
Hangja torz volt,
fájdalmas, rekedt nyafogás.
Fakó szeme merev,
végtelenbe révedt.
Tudata egy más
dimenzióban ébredt,
teste itt, csak
ideiglenes állomás.
Ölelő karok közt,
- mint űzött kicsi vad
sarokba szorítva,
félve- remegett.
Vézna melle
zihálva vett lélegzetet,
ám az apja
nyugtató simogatása,
az érezhetőn
szétáradó szeretet,
védő burokkal
ölelte át őket, és
glóriával övezte,
e nagyon morbid,
szinte szürreális
látomás-elegyet.
A kis élet szája tátva, lefittyenve.
Étele etetéskor kifolyt,
csepegett.
Apja türelemmel
törölgette meg,
tartással viselve
a szomorú helyzetet.
Neki ez már régen
így volt természetes.
Sugárzott belőle
nyugalom, jóság,
felelősségérzet,
derű, szeretet.
Könnyeim nyelve,
magamban imádkoztam.
Kértem a jó
Istent, segítse meg őket!
Adjon erőt,
viselni ilyen életet,
legyőzni a
terhesen vánszorgó időt,
a kikerülhetetlen,
oldó végzetet.
Erősen éreztem Isten jelenlétét.
Hittem, könyörgő
imám is segíthet.
Szerettem volna
együttérzésemmel
sajátomból
sugározni erőt, hitet.
Feledve nyomasztón
ható jövőmet,
sorsom furcsa
alakulásának tényét,
csodáltam nehéz
Keresztjüket. Eszmélve
lassan, letett
sajátomat felemeltem,
már indultam vele,
tovább cipelve.
Ebben a fennkölt időintervallumban
Isten akarta úgy,
feltárva lelked,
gyónva rejtett
titkaid, mindent megbánva,
kristálytiszta
lélekkel add magad nekem,
hogy gránit
keménységűvé szilárduljon,
örök barátsággá
legyen ez a furcsa,
fogadott-testvér
kapcsolatú szerelem.
Akkor, ott,
augusztusban, a vonaton
hosszan elidőzött
közöttünk az Isten.
I." KÉP-VERS" Pályázatra
A jeligés pályázaton, három képzőművész 3 -3 alkotására lehetett
verset írni. Személyenként egy-egy díjat adtak ki, melyet saját alkotással díjaztak.
Ilka Gábor: A hetedik
Kreischer Kornélia: HETEDIK
A rettentő mélység peremén,
árva sziklaorom magasán,
elszánt leányka állt tétován,
félve nézett le, halni készült.
Költöző lúd csapat húzott délre.
Most cseréltek másik vezérre.
Fáradtan került a sorvégre,
hetediknek. Pihenni kéne.
Ő látta meg a lépő lánykát.
Karmaival vállát elérte, s
emelte vissza, élet-létbe.
Repült vele napfényes égbe.
Kapott díj: az alábbi Ilka alkotás:
Kaposi Eszter
Kreischer Kornélia: ALAS POOR NUPRAPTOR (haiku)
Szegény
Nupraptor!
Tán
ismertem is, vagy nem?
Helyre
áll a rend?
" SZAVAINK HITELE" versíró Pályázat Különdíja:
Vincze Jutk a: Kék madár
Díjazott: Kreischer Kornélia:ELMÚLT c. verse
Múlt
már az érzés, vagy megkopott a szó,
s eltűnt mert mára hiteltelen lett?
Hogy
gondolod, hogy éled meg naponta?
Az álom-szerelem hiteltelen lett ?
Becstelenítettük
a legszentebb szót,
tán
mert naponta írtuk le: Szeretlek?
Gondolod,
felváltottuk aprópénzre?
Hazudtuk csak? Értéktelenül csengett?
Mindketten
tudjuk, hogy ez így nem igaz!
Te
tudod, azért tetted: hitem legyen.
Én
tudom, teljesületlen múltunkat,
nem
reménytelen jövőnket szerettem.
Ha
szerelmünk igaz lenne, kincset érne!
Hagynál
mindent, jönnél hozzám, lennél nekem!
Ha a szó igaz lenne, vinnél magadhoz,
vagy
tűnnénk oda, hol csak te s én létezem.
Gyávák
vagyunk, mint voltunk 40 éve is.
Szerelmünk
akkor sem szakított szálakat.
Nem
tört törhetetlennek hitt rabláncokat,
-azt
később, az idő tette meg helyettünk,-
de
szabadon bolyongva, mégsem kerestük
eléggé
kitartóan, a tűnt másikat.
Sorsunk
volt, hogy új próbálkozásaink
új, s újabb
gyümölcsöket érleljenek.
Ám
célba érni egyik sem jött velünk.
Testünk,
lelkünk ma már egyedül remeg.
Megint egymás felé fújt a
sors szele.
Útjaink most kereszteződtek újra,
de nyújtott
kezeink távolsága nő,
és
nem érhetjük el egymást már soha.
Éteren csak a „szeretlek” zörgött át.
Tegnap
már az sem érkezett, elmaradt.
Szerelmünk
régen céltalan, vágytalan.
Sarkából
nem fordít kövült várakat.
Jövőnk
tervtelen, nincs hitünk, erőnk, időnk
újat
kezdeni, vagy folytatni, hol szakadt.
Csak álmodott, szép, igaznak hitt szavakkal,
próbáltuk körülölelni a másikat.
Kiemelt pályaművek kategóriában:
Kreischer Kornélia: ELŐTTEM MÁR......
Előttem már nincs hitele a szónak.
Becsaptak Mikulás, Jézuska mesékkel.
Éránként másnak magyaráztak
egyértelmű történelmi tényeket.
Boldogító igen, hazug teher lett.
A zöldséges szép áruról papol,
s zacskómba rothadtat dicsérve tesz.
Politikus égről csillagot hazudik,
gyerek idegent s szülőt is megvezet.
Nyugtatás szavai hamisan csengnek,
gyerek idegent s szülőt is megvezet.
Nyugtatás szavai hamisan csengnek,
s dőre vagyok, ha a vigaszt elhiszem.
A szó elvesztette értékét, hitelét.
Kaméleont játszik veled, velem.
Személyenként, helyzetenként más-más.
Értelme, objektivitása értéktelen.
Ma minden szó szubjektív fogalom.
Úgy alakul ahogy csűröm, csavarom.
Kezdetben a szó tárgyat s személyt jelölt.
Tartalma létező volt, kézzel fogható,
egyértelmű, maga volt a való.
Majd a fogalmak is szóruhába bújtak,
de hitelességük már kérdőjelezhető.
Később szálló szavakból írás született,
törvény, minek volt súlya, ereje.
Ám írás szava is több értelmű lett
személyfüggő, mert úgy is lehetett,
köpönyegforgatónak kiforgatható.
Így vesztette el hitelét a szó.
De író,
költő, kinek még van hite, gerince,
s
elődök intéseit követve
az igaz szavak mestere,
hirdeti, van még a szavaknak hitele,
és igazat ír, nemcsak a valót.
Elkötelezettségből tiszteli a szót,
mely lelkéből tör magasba, fel,
s mert hiteles, becsülést érdemel.
"EMBERI KAPCSOLATOK" Pályázat
I. helyezett díja: Barabás Irén: SUKORÓ
Díjazott: Kreischer Kornélia: SZERETTEIM
Szeretteim
szeretnek, jól tudom.
Ám nem úgy,
ahogy szükségem lenne!
Bár
gondolataikban ott vagyok,
hiába várok
erősítő jelre.
Nem
érzik át, mennyire hiányzik
odafigyelés,
dédelgetés nekem.
Nem
sejtik, mennyire is fájó, hogy
nem
foglalkozik velem környezetem.
Unokáim köröttem száguldó fergeteg.
Gyermekeim válla gond-tehertől roskadoz
s én öregen, mára már gondtalan,
lélekmagányomba belefagyok.
Szeretteim szeretnek, jól tudom.
Halmoznak el, hiányom szinte semmi,
de beszélgetni velük nem lehet,
nincs idejük. Menni kell, menni, menni...
Ezer gondjukat, ha nem akarom ,
még önmagaméval is tetézni,
hallgatok, rám kövül mondanivalóm.
Megpróbálok múlt emlékeket idézni.
Gyötrő
a lélek jeges magánya,
szabadulni
tőle nehezen lehet.
Muszáj befogni csaló fényeket,
hogy
melegítse, töltse lelkemet.
Tudom,
hamis, hazug varázslat az.
De
kell, rám-gondolás jelezve legyen!
Kell,
hogy érezzem az érzéseket!
Kell,
hogy higgyem, foglalkoznak velem!
Hogy
néha-néha megfogják kezem.
2014
2015
2016
